Így improvizál Leonardo DiCaprio
*** SPOILER ALERT ***
Lerögzíteni mindent?
A filmekkel kapcsolatban nekem mindig az volt az elképzelésem, hogy van egy jól megírt forgatókönyv, a rendező fejében jól kialakult jelenetek, amelyeket annyira lepontosítottak és lepróbáltak, hogy a forgatáson már csak arra kelljen figyelni, hogy technikailag is fel legyen véve a film. Szóval az én fejemben az volt, hogy minden a végletekig le van rögzítve. Ehhez képest hatalmas meglepetés volt látni Leonardo DiCapriót 100 %-ban improvizálni a kamera előtt.
Éljük meg közösen a pillanatot
“Ha hagyod a színészeket improvizálni, akkor úgy érzik, hogy tényleg meglepődhetnek dolgokon, mert a színészek úgy gondolják, hogy nem számít, hiszen ez egy ‘próba’ felvétel…” (Adam McKay)
Azt gondolom, hogy ez a mondat mindent összefoglal azzal kapcsolatban, hogy mit is adhat az improvizáció. Egyszerre hoz minket a jelenbe, hogy ott közösen megéljük a pillanatot; valódi meglepődést, reakciót vált ki belőlünk, és egyúttal felszabadít a kényszer alól, hogy mihamarabb letudjunk valami előre megírt dolgot. Ha egy kicsit messzebbről tekintünk rá és nem szűkítjük le az előadóművészetekre a gondolatainkat, akkor könnyen beláthatjuk, hogy ez a hozzáállás alkalmazható az életben is. Kevés annál felszabadító dolog van, mint egy partnerrel, baráttal, társsal, rokonnal valamit közösen megélni. Látni azt, hogy ő hogyan reagál, és érezni azt, hogy az belőlem mit vált ki. Ez a folyamat teljesen tudat alatt zajlik, úgyhogy a kérdés inkább az, hogy adunk-e magunknak engedélyt megélni a pillanatot, merünk-e a jelenben maradni? És ez az, amiben az improvizáció segít.
A Don’t look up forgatásán ez az engedélyezés olyan jeleneteket szült, mint amikor a Leonardo DiCaprio által játszott karakter, egy tudós egy gyerekműsorban beszél az aszteroida becsapódásának veszélyéről. A jelenet azért is páratlan, mert egyrészt 100%-ban improvizált, másrészt pedig a színész jelenléte olyannyira valódi lett, hogy a mellette álló kislányokból is valódi reakciót váltott ki. Pontosan az történt, mint amit fentebb kifejtettem: közösen éltek meg egy pillanatot. Mi pedig, akik nézzük a jelenetet, érzünk valamit, ami megmagyarázhatatlan, de azzal kapcsolatos, hogy mennyire valódi és élő, ami történik. Talán el se merjük hinni, hogy improvizációt látunk: nehéz belül elfogadni, hogy filmen egyáltalán beszélhetünk-e improvizációról, hiszen egy-egy jelenetet többször is felvehetnek. Szerintem az improvizáció egy érvényes filmes eszköz, és a különbség is leleplezhető egy előre megírt és egy improvizált jelenet között.
Légy azon, hogy a másik elnevesse magát
Nagyon érdekes volt meghallgatni, ahogyan Jennifer Lawrence nyilatkozik a film kapcsán arról, hogy hogyan is zajlik egy-egy ilyen improvizált jelenetnek a felvétele. Ő maga leginkább Jonah Hill képességeit emeli ki:
“NAGYON NEHÉZ VOLT JONAH-VAL FORGATNI ÉS NEM ELSZÚRNI MINDEN JELENETET A NEVETÉS MIATT! EGY EGÉSZ NAP VOLT A FORGATÁSON ARRA SZÁNVA, HOGY IMPROVIZÁCIÓVAL PROVOKÁLJON MINKET. ZSENIÁLIS VOLT! … JONAH MESTERI” (JENNIFER LAWRENCE)
Az improvizációs színházban van egy jelenség, amit úgy hívunk: törés. Amikor egy improvizációs színész törik, az azt jelenti, hogy a szerepéből kiesve elneveti magát, mert számára is annyira meglepő, amit a partnerétől hall, hogy nem képes másképp reagálni, mint hogy benevet. Jennifer az interjúban éppen erről a jelenségről beszél: Jonah annyira mesterien imprózik, hogy minden megszólalása kiszámíthatatlan és emiatt rendkívül meglepő és vicces.
Dal-impró? Lehet!
Korábban már írtunk arról, hogy milyen dal-improvizációs társulatokat ismerünk, és említettük, hogy mennyiben más ez a fajta énekes előadás a hagyományos musicalekhez vagy operettekhez képest. Nincs ez másképp a Don’t look up filmben sem, hiszen Ariana Grande a filmben látható dalt improvizálta. Az első felvétel során az improvizáció segítségével egészítette ki és töltötte fel a dal hiányzó részeit, ami annyira megtetszett Adam McKay rendezőnek, hogy benne is maradt a filmben.
Egy ének improvizálása egy kicsit eltér a prózai improvizációtól. Az ütem nagyon erős keretet ad az egésznek, ezért más hozzáállást igényel. Részben az a feladat, hogy megtöltsük tartalommal a közölnivalónkat, ugyanakkor, hogy kereten belül maradjunk! Ha kicsúszunk a dal kereteiből, az egyből észrevehető. Nem kell törekedni a teljes tökéletességre, de jó, ha érdekel bennünket a precizitás és pontosság.
Azt még meg kell említenem, hogy a filmben lényegesebben több rögtönzött elem van, mint ahányat ebben a bejegyzésben összeszedtem. De a fenti példák jól mutatják, hogy a film mely aspektusait használta az improvizációnak, és azt, hogy ez a fajta „nyelvészet” hogyan jelenik meg a filmvásznon.
A filmet és a nyilatkozatokat látva megcáfolódott bennem az a tévhit, hogy a film, mint olyan, egy végletekig megrendezett produktum. Látom azt, hogy milyen előnyei lehetnek egy-egy olyan felvételnek, aminek nem lett előre eltervezve minden részlete. És az is jól látszik, hogy ez milyen hatással van az egész filmre nézve.
Ha esetleg még nem nézted meg a Don’t Look Up című filmet, mindenképpen tedd meg! Ha pedig már láttad írd meg nekünk, hogy melyik volt a kedvenc részed benne!
Fodor Dávid
Ha nem jártál még előadásunkon
Válassz egy neked tetszőt és gyere el
